Doktor Mami: Transzgenerációs örökségünk hatása a párkapcsolatunkra előadás (felvételről)

Vagy belépés a megvásárolt kurzusod eléréséhez.

Doktor Mami: Transzgenerációs örökségünk hatása a párkapcsolatunkra

„Bárhogy is él jót vagy rosszat remél
Minden embernek fontos a múlt
Játssza a dalt, amit tán nem akart
Mert a sorsa épp így alakult”

(Piramis)

A Piramis slágert együtt fújtuk fiatalságunk idején, remélve, hogy a mi generációnknak esélye lesz arra, hogy tanulva a múlt, a szülők hibáiból, mi majd másként, jobban éljük az életünket, a párkapcsolatunkat, mint az őseinknek sikerült. Egy adott pillanatban aztán ráeszmélünk, hogy bármennyire szenvedtünk édesanyánk vagy édesapánk egy-egy működésmódjától, mi magunk is épp ugyanazt a mintát, néha ugyanazokat a szavakat ismételjük, mint amit ők. Miért történhet ez meg? Hogyan lehetséges az, hogy a „legjobb szándékok” (Bergmann) ellenére mégis kiúttalan, terméketlen, bántó kapcsolati mintákat ismételgetünk és elveszítjük a kapcsolatot azokkal a tiszta álmokkal, amikkel útra keltünk?

Többek között Szondi Lipót, Böszörményi-Nagy Iván, Bert Hellinger munkássága irányította a figyelmet arra a tényre, hogy létezik a családi tudattalan, a benne tárolt trauma emlékekkel, amelyek meghatározzák a későbbi generációk sorsát. Ez a hatás tudattalan, racionális elhatározással befolyásolhatatlan, épp úgy, mint ahogy a huzatban felrepülő papírlapoknak is kevés szabad választása van a fölröppenés megakadályozásában. Beletörődjünk hát a sorsunkba? Fogadjuk el, hogy nincs megváltás, nincs szabad akarat?

Szerencsére ma már sok eszközünk van arra, hogy tudatosítsuk a családi trauma pontokat, hogy ábrázoljuk a ránk ható erőket, felismerjük az általunk ismételt mintázatot. Ebben a munkában feltárulnak a bennünket támogató erők és megmutatkoznak a tovább lépés lehetőségei is.

A webinárium során sok gyakorlati példán keresztül ismerkedünk meg, a móddal, ahogyan dolgozhatunk fájdalmas transzgenerációs örökségünk feloldásán magunk, a párunk, a gyermekeink boldogsága érdekében. Nem titkolt reménnyel, hogy az előadás végére a hallgató is kedvet kap, hogy nekivágjon az útnak.

Dr. Agócs Gabriella pszichiáter orvosként és integrál szemléletű családállítóként végzi szakmai munkásságát. Széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik az emberi test és lélek gyógyításának terápiás területei kapcsán (hipnózis, KIP, NLP, testterápia, légzésterápia, stb.). A családállítás rendszerét még személyesen Bert Hellingertől is tanulhatta. Pszichokuckó néven rendszeres ismeretterjesztő előadásokat tart, de filmelemző estekről és rádióműsorokból, pódiumbeszélgetésekről is ismerős lehet sokaknak a neve, lényeglátó, derűs szellemisége és szeretetteli hangja. Tarts velünk, ha szeretnél tisztábban látni a párkapcsolatok transzgenerációs mintázatainak korrekciós lehetőségei vonatkozásában!

Előadó: dr. Agócs Gabriella
Bővebben az előadóról (csoportos családállítás időpontok, egyéni konzultációra bejelentkezés): https://agocsgabrielladr.hu/

Technikai információk:

  • Az előadás a vásárlást és fizetést követően felvételről korlátlan ideig megtekinthető a rendelési visszaigazolásban kapott linkre kattintva.
  • A korábban megvásárolt előadásokat a tanfolyam.terapianatura.hu oldalra belépve a Tanfolyamaim menüpontra kattintva találja meg. (jobb felső sarok)
  • Válassza ki a megtekinteni kívánt előadást a címre kattintva.
  • Görgessen a lap ajlára, a videó (lecke) az oldal alsó részén található.
  • Fontos, hogy belépéshez a rendeléshez használt email címet és jelszót használja!

Tartalom